2016. március 7., hétfő

A REMÉNY RABJAI: LÁZADÁS A TISZALÖKI INTERNÁLÓTÁBORBAN

NAPI TÖRTÉNELMI FORRÁS BLOG
Szerző: György Sándor Balázs
2016.03.07.


1945 után Magyarországon (és a szocialista tömbben is) számos internáló és egyéb tábor létesült, amelyekbe az új hatalom számára veszélyt jelent(het)ő embereket zárták.Voltak közöttük olyanok is - főleg a nyilas hatalom prominensei - akik teljes joggal kerültek rács mögé, a diktatúra kiépülésével azonban fokozatosan nőtt a "kisemberek" aránya, akiket sokszor egy rossz viccért, vagy akár egy névtelen feljelentés (egy nagyon komoly, géppel írt névtelen feljelentés, á la Tanú) miatt lettek internálva, sok esetben mindenféle bírói eljárás és ítélet nélkül. Kistarcsa, Recsk, vagy akár a Hortobágyi telepek (bár jogi szempontból a kitelepítés más kategóriába esett, annyira nem állt messze az internálástól) mára széles körben ismertté váltak, nem úgy, ahogy a tiszalöki tábor, ahol magyarok mellett külföldi hadifoglyok is raboskodtak, és ahol 1953. október 4-én a foglyok egy csoportja lázadást robbantott ki.

A diktatúra, és így a táborok mindennapjaiban Sztálin halála hozott némi változást; 1953 nyarától - igaz kis mértékben - de megindult egy enyhülési folyamat, aminek következtében megindult a hortobágyi zárt táborok (augusztusban 7821 fővel) és más kényszermunka és egyéb táborok felszámolása is. Az 1951 februárjában létrejött tiszalöki tábor, bár nem tartozott a legnagyobbak közé, ekkor új szerepet kapott, itt akarták ugyanis összevonni azokat a külföldi hadifoglyokat, akik a későbbiekben nyugati országokban kívántak letelepedni.

Tiszalök másik jelentőségét a település nevét adó folyó, illetve az azon építendő vízlépcső adta, amelyhez a foglyok szolgáltatták az ingyenes munkaerőt. A Tisza rendszeres, és igen pusztító áradásai miatt már a reformkorban megindult a folyó szabályozása, azonban a munkák lassan haladtak; a vízlépcső és egy hozzá kapcsolódó öntözőrendszer gondolata már 1863-ban felvetődött, de érdemi lépések csak 1937-ben történtek, és azok is megakadtak a háború miatt...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.