2016. március 4., péntek

A TÁVKAPCSOLAT NEHÉZSÉGEI

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2016.03.04.


A határátkelés egyik legnehezebb része, amikor az ember (jó esetben rövidebb, rosszabb esetbnen hosszabb) időre kénytelen elszakadni a partnerétől. Hogy mindezt hogyan éli túl egy kapcsolat, az nagyon sok mindentől függ. A mai posztban erről is szó lesz, hiszen Liping (a Szecsuán blog szerzője) ezt is belevette abba a posztba, melyben kérésemre arról írt, mit csinálna másként a külföldre költözéskor mai fejjel.

Te mit tennél másként utólag visszatekintve? Írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

„2012-ben indultam először útnak, hogy egy évet Kínában tanítsak egy világvégi kisvárosban. Rá egy évre - két hónap nyári otthonlétet követően - újra nekiindultam, immár egy másik településre.

2014 nyarán hazatértem, majd egy évet otthon maradtam, végül tavaly nyár végén ismételten nekiveselkedtem, egy harmadik helyre, s a tervek szerint néhány évet még biztosan Kínában is fogok tölteni.

Ha arra keresem a választ, hogy mit tennék másképp a mai eszemmel, az egy meglehetősen fogós kérdés. De vegyük sorr:

ITT OLVASHATÓ.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.