2016. március 27., vasárnap

A VÁROSLIGET FÁIT AZÉRT KELL MEGVÉDENI, MERT AZOK A MI FÁINK

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRAS
2016.03.27.


A Városliget beépítése elleni tiltakozást szeretik egyszerű zöld ügyként lefesteni a sajtóban, pedig ennél többről szól, és a kormány tette többé. A nevetséges indokkal elkaszált népszavazás, a hamis látványtervek, a valódi egyeztetés hiánya, a 20 ezer környéken lakó aláírásának át nem vétele, és a projekt olyan hátsó céljai, mint Orbán Várba költözése, többé teszik ezt az ügyet. Az ügy arról szól, hogy a politika dönthet-e az emberek feje felett azokról a terekről, amit nem az öltönyös úriemberek, hanem a város lakói, a budapestiek használnak.

Egy héttel ezelőtt elindultak a munkagépek a Ligetben, hogy megkezdjék a fakivágásokat, a volt Kertem területén. Nyolc fáig jutottak, ugyanis nem várt módon civilek, környéken lakó állampolgárok és a két zöld párt, az LMP és a PM aktivistái, kiegészülve az egyébként a Városliget beépítését még fideszeseként megszavazó Illés Zoltánnal, megakadályozták még több fa kivágását. Sőt megszervezték magukat, azóta folyamatos őrség és kulturális programok várnak mindenkit, aki tenni akar a Városliget védelméért.

A Városliget Zrt. most azt állítja, nem lesz több fakivágás, illetve csak a beteg fákat vágják ki. Lehet is hinni nekik, meg nem is, de azért elég furcsa lenne, ha pont ott lenne a Liget összes beteg fája, ahol majd a múzeumok és az építési területek húzódnak. De nehéz is hinni a Városliget Zrt.-nek az elmúlt évek után...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.