2016. március 13., vasárnap

A VOLT NATO-VEZETŐ SZERINT HÁROM RÉSZRE KELL SZAKÍTANI SZÍRIÁT

ARMAGEDDON NYOMÁBAN
Szerző: Andre Lowoa
2016.03.13.


James Stavridis, a NATO európai erőinek 2013-ban nyugállományba vonult főparancsnoka nyíltan kiáll egy független ország területi egységének megbontása mellett; egy amerikai lapnak nyilatkozva kijelentette, hogy Szíriát három részre kellene szakítani. Kijelentése nem előzmény nélküli, a Szíriáról leszakított régiókban már az amerikai hadsereg két bázisa épül.
Stavridis a Foreign Policy amerikai magazinnak nyilatkozva vezette le a szíriai válság rendezésének lehetséges forgatókönyveit, melyek közül szerinte az lenne a leginkább kedvező, ha a válság Szíria három részre szakadásával végződne, és különálló alavita, mérsékelt szunnita, illetve kurd állam jönne létre. A volt főparancsnok kijelentette:
“Szíria egyetlen entitásban történő újbóli stabilizálásának esélyei nagyon csekélyek. Itt az idő fontolóra venni a felosztást.”
A nyugállományba vonult volt NATO-vezető szerint csak olyan forgatókönyv lehetséges a szíriai rendezésre, ami a szíriai államiság megszűnésével vagy meggyengülésével zárul. Elmondása szerint az alternatívák a jugoszláv modelltől (teljes felbomlás) az iraki mintához hasonló gyenge föderális szerkezetig terjednek. Utóbbi eset kapcsán egyértelművé tette, hogy az magában hordozza a háború kiújulásának lehetőségét, hiszen Irakban 2003. óta nincs béke, a kormány nem tudott megbirkózni az ország területi egységének megbontására törekvő terroristákkal.


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.