2016. március 20., vasárnap

CIVILEK, PÁRTOK, SZAKSZERVEZETEK

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.03.20.


Civilnek lenni az aktuális magyar értelmezés következményeképpen igen jó dolog, merthogy rengeteg előnnyel jár.
Magyarországon ma mindenki lehet civil, és a civil az ab ovo jogosult világraszóló bölcsességek közzétételére, továbbá ítélni eleveneket és holtakat, méghozzá megfellebbezhetetlenül.
A civil mindenféle előzetes kontroll nélkül felmászhat egy pódiumra, és elmondhatja a magáét, aztán, ha menet közben kiderül, hogy hülyeségeket beszélt, vagy rossz a beszédkészsége, akkor egy elegáns mozdulattal leugrik a pódiumról.
Bánatosan bár, de eszméit fel nem adva beül barátaival egy romkocsmába, majd elmereng, de némi idő elteltével felszökken egy másik pódiumra, ahol előadhatja átdizájnolt elveit, hátha ebben az új formában már vevő rá a nagyérdemű.

Aztán, ha az ötödik pódium után sincs sikere, akkor megállapítja, hogy a társadalom nem érett még az ő gondolataira, mielőtt leugrik a pódiumról még barátságosan odaszól a tüntetőknek, hogy vége, elmehettek haza a 3.14csába, majd romkocsma, aztán eltűnik a balfenéken, mint szürke szamár a ködben.
A kutya se ugat utána, csak a barátai temetik sörbe a sikertelen majdani államférfi törekvéseinek (fontos: nem politikai törekvések!) enyhén büdösödő hulláját, legjobb barátja elmondja a zárszót: "Négy százados Emelje Hamletet, mint katonát, A ravatalra: mert belőle, ha Megéri, nagy király vált volna még. Útján kövesse harci tisztelet."
És utána sör, búbánat, nemzettemetés...

Civilnek lenni azért is jó, mert negatív programmal lehet beleindulni a politikai csatába, nevezetesen, elegendő, ha a civil nempolitikus mindent tagad, megtagad és letagad, a program lényege a nemzeti nem.

Ha firtatja valaki, hogy a nem után mi lesz az igen, akkor civilünk elmerengve festett egekbe néz, és olyan szép szóvirágokkal írja körül a semmit, hogy még maga Nagyurunk is nyelvét meglengetve, majd visszahúzva csettint egyet a meglepett elégedettségtől, hiszen lám, kiderült, ha ő véletlenül feldobná a papucsait, hát jönnek utána méltó utódok.

A civilség kritériumai között is előkelő helyen szerepel az összes szervezet lerombolására való törekvés, ez rokonszenves a néptömegeknek, és egybevág a hatalom érdekeivel, ezért aztán hatásos is.
A hatalom is szervezet ugyan, de azért pártnak mondani nem tehet némi ideológiai bátorság nélkül, persze a hiéna is emlős, ugye.

Mindenesetre a hatalomnak elég egyetlen szervezet, jelen esetben ez az államszervezet, melyet már jól belakott, ha jól még nem is lakott, így a többi összes szervezet mehet a levesbe, sőt, átlényegülésük salakanyaggá egyenesen kívánatos
A civilek elvégzik a piszkos munkát, a hatalom meg röhög a markába.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.