2016. március 17., csütörtök

ÉLETPÁLYAMODELL

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: Markó Beáta
2016.03.16.

Mozgalmas napok és hetek állnak mögöttünk, alig győzzük kapkodni a fejünket az események sűrűjében. Új képességéről ismertük meg a kormányzót, aki az EU-Törökország közötti csúcstalálkozón úgy volt képes vétózni, hogy szavazás sem volt. A kutyákra vonatkozó törzskönyvezés megváltozik, csak az echte magyar fajtákat – kuvaszt, komondort, pulit és még hat társukat – lehet a korábbiak szerint regisztrálni. Talán már nem kell sokáig várni, és az idegen ebek – például a német juhászkutya, a francia és az angol buldog, a golden retriever, a tacskó – csak sárga nyakörvvel mehetnek ki az utcára…
Az MNB-elnök innovatív habitusát változatlan csodálattal bámuljuk. Megalkotta a közvagyon jellegét elvesztő közvagyon fogalmát, s az így magáévá tett 250 milliárdból kívánja a jövő szakembereit képezni. Új iskolájához kinézett magának egy műemléképületet a Várban, ahol a világon sehol sem ismert unortodox gazdasági téziseit fogja okítani. Egy nehéz tanulási nap után a diákok pedig beülhetnek majd a földszinten nyitott borozóba, vagy lemehetnek a hegy gyomrába vájt wellness-komplexumba kipihenni a fáradalmaikat. Nyilván az is unortodox lesz. Lelki szemünk előtt látjuk, ahogy a szaunában jégcsapok lógnak majd, a medencékben nem lesz víz, a pezsgőfürdő nem fog pezsegni és így tovább. Az ott tanulók nem csak ritka és sehol nem használt tudást, de ritka, felejthetetlen élményeket is szereznek.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.