2016. március 10., csütörtök

INKÁBB ÁRTUNK A NŐKNEK IS, CSAK A MENEKÜLTEKNEK ÉS A MELEGEKNEK NEHOGY JOBB LEGYEN

MAGYAR NARANCS BLOG
Szerző: narancsblog
2016.03.10.


Ez így szarul hangzik? Oké, akkor a rasszizmust és a homofóbiát hívjuk inkább a nemzeti szuverenitás védelmének! Narancsblog az „igazi” brüsszeli vétóról.

Az Európai Unió foglalkoztatási és szociális tanácsának hétfői ülésén a magyar kormány leszavazta a nemek közötti egyenlőségről és az LMBTI (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális) emberek jogainak előmozdításáról szóló állásfoglalásokat – adta hírül Jávor Benedek, a PM európai parlamenti képviselője. A minisztérium gyorsan helyesbített. A kormány nagyon is elkötelezett a női egyenjogúság mellett, de az erről szóló döntést „összekapcsolták egy olyan dokumentumnak a tárgyalásával, amely az LMBTI személyek jogainak és lehetőségeinek az erősítéséről szól”. Skandalum!

Az LMBTI-dokumentumot a kormány állítólag „a tagállamok szuverenitásával összefüggő aggályok” miatt nem tudta támogatni. Közelebbről azért nem, mert „számunkra elfogadhatatlan egy olyan uniós politikai döntés, amely közvetlenül vagy közvetve gyakorol nyomást Magyarországra, hogy vizsgálja felül a családjoggal kapcsolatos alapvető értékeit”.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.