2016. március 25., péntek

JUHÁSZ ELLEN INDUL VAGYONOSODÁSI VIZSGÁLAT, DE ORBÁN ELLEN NEM INDULHAT?

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.03.24.


A Fidesz undorító lejáratókampányának csúcsán jelentette be, vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Juhász Péterrel szemben, mert a párt szerint több pénzből bérel lakást, mint amennyit keres. Az nem zavarta a fideszeseket, hogy Juhász szerződéssel tudja bizonyítani, hogy az állításuk nem igaz, kezdeményezték a vagyonosodási vizsgálatot, Juhász pedig kijelentette, áll elébe.

A Juhász elleni hadjárat előzménye az, hogy az Együtt önkormányzati képviselője kezdeményezte a vagyonosodási vizsgálatot Orbán ellen, a hatvanpusztai birtok kapcsán. Csakhogy a parlament mentelmi bizottságának elnöke bejelentette, nem indít vizsgálatot, mert a „kezdeményezés nyilvánvalóan alaptalan, mert a birtok Orbán apja tulajdonában van.”

Csakhogy pont ezt kéne kivizsgálni, hiszen Orbán apjától a birtokot Mészáros Lőrinc bérli, de Orbánék használják, erről árulkodik a titkos dácsánál parkoló, Lévai Anikó, a miniszterelnök feleségének autója; Nárcisz kutya, akit Orbán fia mint tulajdonos a hatvanpusztai kastélyhoz jelentett be lakónak; illetve számos pletyka is.

Viszont ez azt jelenti, Mészáros vagy így játszik át pénzt az Orbán családnak, vagy ő bérli Orbánnak a kastélyt. Nézőpont kérdése, hogy mi történik, ellenben mindkettő valamilyen illegális ügyletet jelent. De az sem lehet véletlen, hogy a birtok körüli összes földet az Orbán család barátai, legtöbbet Mészáros Lőrinc szerezte meg az államtól. Lehet ez jófejség is, de annál több is, ezt kéne kivizsgálni...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.