2016. március 7., hétfő

KŐSZEG VÁROSÁNAK POTENTÁTJAI NEM KÉPVISELTETTÉK MAGUKAT A VAS MEGYEI GAZDASÁGI KONFERENCIÁN

A BETŰ SZABADDÁ TESZ
Szerző: kameszka01
2016.03.07.


KKVHÁZ Megyék Versenye programot 2011 óta rendezik meg hazánkban. A 2015-ös megmérettetésen minőségi teljesítményének köszönhetően Vas megye csapata szerezte meg az "aranyérmet". A közösségépítő, tudásmegosztó versenysorozatnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium is kiemelt partnere, a legjobban teljesítő csapatot azzal ismerik el, hogy a minisztérium vezető munkatársai egy gazdasági fórumot tartanak a győztes megye székhelyén. A Vas Népe Varga Mihály (nemzetgazdasági miniszter) érkezését is bedobta a köztudatba, aki végül egyéb elfoglaltságra hivatkozva kihagyta a rendezvényt. Az eseményre a Vas Megyei Közgyűlés tanácsnokaként jómagam is meghívót kaptam.
A rangos konferencián megyénk gazdasági életének szinte minden fontos szereplője képviseltette magát, sokan közülük színvonalas standdal készültek, ahol a fórum látogatói számára prezentálhatták munkájukat, fontosabb célkitűzéseiket. A rendezvényen több prominens politikus is megjelent: a Vas megyei országgyűlési képviselők közül Bana Tibor (Jobbik) és Hende Csaba (Fidesz-KDNP) érezte fontosnak a részvételt. Bük, Sárvár, Szentgotthárd és Vasvár polgármesterei szintén ellátogattak a gazdasági fórumra, sajnos Kőszegről érkező, vezető beosztású politikussal nem találkoztam.
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.