Szerző: Török Mónika
2016.03.04.
(Kíméljenek meg attól, hogy ez komenista ünnep, mert nem az, de nem fogok nekiállni egyesével mindenkinek elmagyarázni.)
Hát, akkor nézzük a leltárt.
Hogy megszülettem egyáltalán – köszönöm az anyámnak.
Hogy olyan elbaszott ripacs vagyok, mint amilyen, és titokban sokfelvonásos drámákat írok – köszönöm a fenomenális nagyanyámnak a Dob utcából.
Hogy úgy tudok ordítani vészhelyzetben, olyan választékos trágársággal, ahogy, és hogy olyan az alkatom, amilyen (nincs vele bajom) – köszönöm az újpesti, ibolyaszemű nagyanyámnak (örökölhettem volna az ibolyaszemét is, na, már mindegy).
Hogy írni-olvasni-számolni nem csak hogy megtanultam, de megtanítani is megtanultam – köszönöm Margó néninek a Fóti úti suliból.
Hogy olyan hülye kamasz lehettem, amennyire csak jólesett – köszönöm a Papp Zsuzsának, aki osztályfőnök volt középsuliban.
Hogy megtanultam a háttérből figyelni és terelgetni a szeretteimet – köszönöm az ebesi nagynéninek.
Hogy megtanultam egyáltalán főzni, és megtanultam még jobban csöndben lenni – köszönöm az anyósomnak.
Hogy van hol laknom, hogy megértettem, milyen lehet mindent elveszíteni – köszönöm az exem nagymamájának.
Hogy megtanultam egyszer s mindenkorra nemet mondani – köszönöm az idétlen barátnőmnek. És azt is, hogy megtanultam nem teljesen összetörni. Vagy ha mégis, akkor elfogadni a segítséget...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.