2016. március 25., péntek

NYÚLÜNNEP

FURDANCS BLOG
Szerző: Thoreau
2016.03.25.

Az ünnepek lassan abszolút mumusokká válnak itt a blogon. Amikor még nagyjából egy hónap távolságban vannak, ez persze nem látszik, olyankor kifejezetten örülünk nekik, hiszen módot adnak mindenféle mókás ünnepi poszt elkészítésére...
De aztán ez a hónap elrepül, mókás ünnepi poszt meg persze sehol. Ezt mostanában sikerül odáig fokozni, hogy a poszt megjelenésére szánt nap előtti este sincs még egy betű sem a dologból. Az idei húsvét előtt sikerült maximumra fokozni, még orákkal a tervezett élesítés előtt sem volt poszt. Persze a húsvét és a hozzá kapcsolódó ünnepek a mozgó ünnepek közé tartoznak, azaz nem esnek a Julián-naptár szerinti év ugyanazon napjára minden évben. A Nap mozgása mellett a Hold mozgásától is függ a dátum, némileg a héber naptárhoz hasonló módon. A húsvét helyes időpontja épp ezért gyakran vita tárgya volt. De ezzel azért most igazából nem takarózhatunk. (A húsvét különben egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel, melynek elemei a feltámadás, az újjászületés. Húsvét napja az 1582-ből származó egyházi szabályzat szerint a tavaszi holdtölte utáni első vasárnapra esik: március 22 és április 25-e közé.)
Aztán ilyenkor jön persze a pánik.
Például elkezdjük Google barátunkat a „rabbit” és a barkácsolás kapcsán eszünkbe jutó összes angol kifejezés párosításával nyaggatni.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.