2016. március 10., csütörtök

ÖT DOLOG, MELYEKET MÉG NEM ADOTT UTASÍTÁSBA ORBÁN VIKTOR...

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.03.10.


pedig már alig várjuk. Matolcsy György igyekszik megfelelni Orbán Viktor elvárásainak, hiszen a napokban bejelentette, hogy rövidesen gazdaságilag utolérjük Ausztriát. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint teljesen reális cél, hogy ami nem sikerült a szocializmus 40, illetve a rendszerváltás 25 éve alatt, az most, az Orbán-kormány tündöklése alatt összejön. Mi azonban nem elégednénk meg ennyivel, hiszen a tündérmese nem érhet véget a Lajtán túl. Nézzük, milyen elvárásai lehetnek még a miniszterelnöknek saját országlása idején:

1. Orbán Viktor utasítja Hernádi Zsoltot, hogy a MOL szakemberei addig fúrjanak a Balaton alá, amíg kőolajat nem találnak. Amennyiben a fekete arany nem jön össze, akkor legalább földgázt kell kitermelniük néhány éven belül, mellyel konkurenciát teremthetünk az orosz Gazpromnak. Orbán Viktor azonban akkor lenne a legboldogabb, ha aranyat találnának a mélyfúrások során, így azonnal alapítványokba mentené ezeket a bányákat, ezzel megszüntetné azok közvagyon jellegét.

2. A miniszterelnök kiadja Simicskó István honvédelmi miniszternek, hogy hajtson végre olyan haderőreformot, melynek eredményeként katonai nagyhatalom lesz Magyarország. A folyamat végeredményeként országunk atomhatalommá válna, és nukleáris csapással fenyegetne meg minden olyan országot, melyek menekülteket engednek át a területükön. A magyar haderő a NATO-n belül az Egyesült Államokkal rivalizálna a vezető szerepért, ugyanakkor Kövér Lászlót jelölnénk a katonai szövetség élére...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.