2016. március 20., vasárnap

PÖCEGÖDÖR SZINTJÉRE ZÜLLESZTETTE A TV2-T A VAJNA-SZALAI PÁROS - BOJKOTTOT HIRDETÜNK!

NYUGATI FÉNY 
Szerző: Első Kézből 
2016.03.19. 


A TV2 az új Echo TV. Zuhanórepülésbe kezdett a második számú kereskedelmi tévé, miután Andy Vajna kaparintotta meg.
A kanális hírigazgatója Szalai Vivien, a Story magazin főszerkesztője lett. Szalairól annyit kell tudni, hogy pár értéktelen ponyva mellett ő írta Zuschlag János hazugságaiból azt a propaganda-könyvet, amivel a Fidesz sározta az ellenzéket a 2014-es kampányban.
Vivien emellett haveri viszonyban van Rogán Tónival, Cecíliával, valamint Habony exfeleségével, Kaminski Fannyval is, aki Orbán egyik sajtósa. Igazi független, hiteles személy.
Bekerülése után Szalai gyorsan kimutatta a foga fehérjét. G. Fodor Gábor szennyblogjától, a 888-tól átigazolta az Orbán-imádó Kunfalvi Nórát, akivel nekiláttak bemocskolni a Fidesszel szemben álló tisztességes embereket.
Szalai első dobásaként meghívta a TV2-be a börtönviselt Zuschlag Jánost, hogy vele járassák le a tanártüntetések főalakját, Pukli Istvánt. Zuschlag feladata az volt, hogy a saját mocskával kenje be Puklit, azt állítva: ő is tudott a bűncselekményeiről.
Szalaiék minden médiaetikát szembeköpve kritika nélkül továbbították egy köztörvényes bűnöző és szélhámos szavait, csak azért, hogy üssenek egyet Puklin.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.