2016. április 26., kedd

63 MILLIÁRD FORINT TÁMOGATÁST OSZTOTT KI AZ EMMI, A KULTURÁLIS FOLYÓIRATOK HOPPON MARADTAK.

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: beckera
2016.04.26.



63 milliárd forint szétosztásáról döntött április 15-ig az EMMI. Van ebben a háromszáz tételes támogatási listában minden, az egyházaknak különböző jogcímeken járó péterfillérektől az első kategóriás művészeti intézményeket (Müpa, Nemzeti Színház sat) így-úgy kistafírozó milliárdokon át az MTK 300 milliós apanázsáig.
A lista korántsem jelenti a kultusztárca irányítása alatt álló területek összes finanszírozásának időarányos részét: nincsenek benne például a színházak vagy a filmfinanszírozás; de az egyházak más csatornákon keresztül is kapnak támogatást, ahogy a sporttámogatások is jóval szélesebb körűek.
A támogatási lista publikálásával egy időben jelentek meg a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) szakmai kollégiumainak döntései az adott területhez tartozó folyóiratok támogatásáról. Az eredmény a várakozásokat meghaladóan rossz lett.
Kevesebb pénz, felbukkan Doncsev András és Fekete György
Kultúrpolitika – elevenített fel egy már-már elfelejtett szót a mindig kéznél levő kórusvezető, és gyorsan hozzá is tette, az MMA (Magyar Művészeti Akadémia) bolsevikjai még többet akartak, de Balog miniszter úrral ők ketten ellenálltak.
Hoppál Péter államtitkár azt próbálta megmagyarázni tavaly novemberben, miért jó kompromisszum az, hogy az NKA-törvény módosítása értelmében az MMA jelölheti a szakmai kollégiumok tagjainak harmadát.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.