2016. április 26., kedd

A CSÖRGŐSIPKÁS

JOG-ÁSZ BLOG
Szerző: Dr. Sándor Zsuzsa
2016.04.24.


Kép: comitatusfolyóirat.blogspot.com
Néha rá kell jönnöm, hogy túl szegényes a szókincsem. Mert még egy éve sincs annak, hogy a fővárosi főügyész viselkedését etikátlannak és vérlázítónak neveztem. Akkor egy másik ügyben volt kedves úgy nyilatkozni, hogy „a védelem csörgősipkás bohócot csinált a bíróságból”.

Most, a Quaestor ügy kapcsán sem tudnék pontosabb jelzőket találni Ibolya Tibor megszólalására.
Mint ismeretes, a Fővárosi Törvényszék úgynevezett előkészítő ülést tartott, amelyen a Tarsoly Csaba és tíz társa ellen indított eljárásban arra szólította fel a Fővárosi Főügyészséget, hogy pótolja a vádirat hiányosságait. Ez a törvényi megfogalmazás igazi eufemizmus ahhoz képest, ami ebben az ügyben történt. A 132 ezer oldalnyi nyomozati iratot, a 104 CD/DVD lemezt és egy 5 terabyte kapacitású külső winchestert az ügyészség „egy billenős platós teherautóval” (copyright Hack Péter) odazúdította a bíróság elé, hogy nesze, kezdjél vele, amit tudsz.


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.