2016. április 9., szombat

A SAJÁT BŰNEIVEL ÉS FELELŐSSÉGÉVEL SZEMBENÉZNI KÉPES EURÓPA ILLÚZIÓJÁNAK VÉGE

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Lóránd Zsófia
2016.04.09.


Ami a volt Jugoszlávia utódállamai területén zajlott 1992 és 1999 között (emlékeztetőül: háború és népirtás), azért senki nem felel. Nincs ezzel dolga senkinek. Sem a horvátok nevében, sem a szerbek nevében elkövetett háborús bűnökkel, sem Európa felelősségével, köszönjük, nem kell és nem fog senki foglalkozni. A volt Jugoszlávia területén 1991 óta elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekményekért felelős személyek megbüntetésére létrejött hágai Nemzetközi Törvényszék (angol rövidítése az ICTY) ítéletei legalábbis mintha ezt üzennék. Az I-re a pontot a Vojislav Šešelj ügyében született március 31-i döntés tette fel. Erről, úgy-ahogy, a magyar sajtó is beszámolt. A magyar tudósítások nagy része azt erősíti bennünk, hogy ez már régen volt, semmi közünk hozzá amúgy sem, ez a balkáni / délszláv népek belső ügye, ezek már csak ilyenek, semmiben sem tudnak megegyezni, a horvátoknak nem tetszik, a szerbeknek igen, a bosnyákok meg ki tudja, mit mondanak.

A második világháború utáni első véres európai háborúról, a több oldalról, több népcsoport ellen tudatosan véghezvitt népirtásról, egész falvak, családok tudatos  kiirtásáról, és egy ígéretes, soknemzetiségű (bár messze nem tökéletes) föderális állam darabokra hullásáról beszélünk. Mindezzel Európa egyáltalán semmit, semmit nem tudott kezdeni, Belgrád NATO-bombázásával gyakorlatilag végül az USA avatkozott be: ezzel a bombázással, bármilyen problematikus volt is, mégis lezárult a háború. Magyarokként a szomszédos országokról beszélünk, a volt Jugoszlávia tagállamainak és régióinak jelentős részével évszázadokon át egy országhoz tartoztunk, a Vajdaságról és a (többnyire boldog tudatlanságban töltött) horvát tengerparti nyaralásainkról már nem is beszélve. A Jugoszlávia felbomlását követő háborúk okai gyanúsan ismerősek lehetnek: a fel nem dolgozott történelmi múlt, a rossz politikai intézmények, a korrupció, az elszabaduló etnonacionalizmus és az erre tehetetlenül bámuló demokratikus ellenzék, valamint egy teljesen inkompetens Európa. Hogy ne volna ez a történet a miénk is, magyaroké?

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.