2016. április 12., kedd

APRÓ ÖRÖMÖK

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.04.12.


Nem azért fontos a vasárnapi boltzár visszavonása, mert azok, akik szeretnek rossz időben fűtött helyiségben lenni, sétálgatni, nézelődni, most újra megtehetik, habár ez se utolsó szempont.
Idős emberek ezzel tudtak kicsit spórolni a saját rezsicsökkentési projektjükkel, esetleg ennek eredményeképpen futotta nekik akár még egy tányér meleg ételre is valamelyik gyorsétkezőben és ehhez mégcsak kukában se kellett kotorászniuk.
A családok egy része számára is program volt ez, hiszen az emberek vomzódnak a csillogáshoz imádják a fogyasztási cikkeket, és bevásárlóközpontokban ha megvenni nem is, de legalább megbámulni lehetett a legfrissebb újdonságokat.
Ez is fontos, de ez a történet politikailag fontosabb ennél, mert reményt ad a demokratikus társadalomnak.
Reményt ad arra, hogy a hatalom képviselőit vérontás nélkül is el lehet kergetni, ki lehet söprűzni az életünkből.

Azért is fontos ez, mert rengetegen állították, hogy ezeket semmivel sem lehet meghátrálásra kényszeríteni, minden ütőlap a kezükben van, itt csak némi radikalizmus segíthet.
Lám, a kis harcimarci meghátrált, mert megijedt: kiderülhet, hogy korhadt és antidemokratikus rendszerének támogatottsága mégsem annyira elsöprő, mint azt magabiztosan hirdette volt...
Mindenesetre már egy hete sejtette, hogy a népszavazás meg nem úszható, legfeljebb kikerülhető, és bár ezzel is arcot veszít, ahogy a kínaiak mondanák (jobb ezt szokni, később nem lesznek talán annyira furcsák a kínai képes beszéd...), mégse annyit, mintha leszavaznák.
Urunk és parancsolónk ugyanis csak nyerni szeret, itt pedig most erre kevés volt az esélye.
Mindenesetre jellemző, hogy már egy hete készül a törvény a boltzár feloldásáról, Orbán pedig - szokása szerint - harci helyzetnek fogta fel a dolgot, és azt mondta: "Jó, ha a töltény a tárban van. Hátha meg kell húznunk a ravaszt."


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.