2016. április 23., szombat

AZ AB DÖNTÉSE A LEVÉLBENSZAVAZÁSRÓL VÉDHETETLEN, ÉS ÁRT A NEMZETEGYESÍTÉS MAGASZTOS CÉLJÁNASK

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: NAVRAILÁSZLÓ
2016.04.23.




Az Alkotmánybíróság (AB) szerint nem alaptörvény-ellenes megkülönböztetés az, hogy az ugyanabban a külföldi városban tartózkodó két magyar állampolgár közül az egyik szavazhat levélben, a másiknak meg utaznia kell ehhez egy külképviseletre több száz kilométert. Akkor sem, ha a levélben szavazó soha nem tette be Magyarországra a lábát, míg az utazni kényszerülő ingázik a hazája és egy európai mosoda között, hogy a magyar gyerekének jövőt tudjon biztosítani. Ennél jobban nem is árthatna a határon túli magyarok ügyének az AB.

Kezdjük egy könnyen felismerhető ellentmondással, aminek komoly jelentősége van. Az egyik kérdés a határozatban az, hogy a szavazás módja korlátozza-e a szavazati jogot, vagy sem. Erről két oldalon belül sikerült leírnia az AB-nek az alábbi két állítást:

"A jelen esetben a megkülönböztetés hátrányt okoz a magyarországi lakcímmel rendelkező, a szavazás napján külföldön tartózkodó választópolgárok számára, figyelemmel arra, hogy anyagi áldozatvállalást kell hozniuk a választójog gyakorlása érdekében akkor, amikor – választásuk szerint – a külképviseletre vagy Magyarországra utaznak a szavazásra." [51]

"A kifogásolt szabályozás – közelebbről annak az indítványozó által állított hiányossága – ugyanakkor nem érinti, ezért nem is korlátozza az aktív választójog részét képező szavazati jogot. " [47]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.