2016. április 10., vasárnap

AZ ÜTEM RÚG, MINT LÁSZLÓ PETRA – HAZAI ÚJDONSÁGOK

LÁNGOLÓ GITÁROK 
Szerző: M Adi
2016.04.10.

Annyi jó friss magyar zene született az elmúlt időszakban, hogy az bele sem fért volna egy megszokott hosszúságú dalmegosztásba. Mutatunk például rengeteg női frontemberrel rendelkező zenekart, akik mind új anyaggal jöttek ki, ilyen például a Péterfy Bori & Love Band, a Magashegyi Underground, a Jónás Vera Experiment, a kevésbé ismertek közül pedig többek között a Voler Mouche. Aztán van itt még politikakritkus paródia, indiándal, és punk rock a Bankrupttól, de mindet fel se sorolom, inkább nézzétek meg, aztán szavazzatok a legjobbra a poszt végén.
Április tizenötödikén jelenik meg a Péterfy Bori & Love Band új lemeze, a Szédülés, amelynek borítóképét a poszt elején láthatjátok, és amelyről a Szép halottcímű szám kapott most klipet. Vagy inkább kisfilmet, magából a dalból ugyanis az első három percben egy hangot sem hallunk, van viszont helyette egy történet egy olyan párkapcsolatról, amelyben nagyon sok rossznak kellett történnie, hogy így érjen véget a gemenci erdőben. A dal abszolút beleillik a zenekar stílusába, természetes folytatásnak tűnik, még ha ennyiből nem is látszik az, hogy az új lemezzel milyen irányba mennek el Boriék, és a klip is illik hozzá, viszont szerintem ezúttal hatásosabb lett volna a fekete-fehér helyett a színes verzió.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.