2016. április 5., kedd

HEGEDŰS LÓRÁNTOT JOGERŐSEN ELMARASZTALTÁK A REFORMÁTUSOK A HORTHY-SZOBROS ISTENTISZTELET MIATT

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Csepregi Botond
2016.04.05.


Miután valamennyi fellebbezési lehetőségét kimerítette, Hegedűs Loránt egyházi fegyelmijét a református zsinat bírósága is helyben hagyta. Két és fél évvel a történtek után tehát lezárult a 2013. november 3-i Horthy-szobor avatás kapcsán elindult eljárás, a Budapest-Szabadság téri lelkészt írásbeli megrovásban részesítették. Most kiderül, blöff volt-e Hegedűs gyülekezetének kiszakadással való fenyegetőzése.
„Egyértelműen megállapítható, hogy 2013. november 3-án a panaszlott szolgálata az istentiszteleti rendtartás formai és tartalmi követelményeinek nem volt megfelelő. Az eljáró bíróság álláspontja szerint a panaszlott igehirdetésében olyan kifejezéseket használt, melyek alkalmasak a viszálykeltésre is, illetőleg arra, hogy másokban megütközést, megbotránkozást váltson ki” – mondta ki a Magyarországi Református Egyház Zsinati Bírósága március 11-i határozata Hegedűs Loránt Budapest-Szabadság téri lelkipásztor ügyében.

Ez annak kapcsán született, hogy a két és fél évvel ezelőtti Horthy-szobor-avatás után indult fegyelmi eljárás másodfokú határozata után az elmarasztalt lelkész felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a legfelsőbb református belső bírósághoz. Hegedűst tavaly októberben jogerősen elmarasztalták, írásbeli megrovást kapott, ami másfél évtized botrányai után az első egyházi elmarasztalása lett.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.