Szerző: Miskolc régen és ma
2016.04.05.
Az egyik kutatásom során volt alkalmam megvizsgálni Miskolc törvényhatósági bizottsági (a mai városi közgyűlés korabeli megfelelője) ülésének jegyzőkönyveit. Még most is élénken él az emlékezetemben, ahogy a kis jegyzetfüzetemmel és a tűélesre faragott ceruzámmal álltam a levéltáros hölgy előtt, és kutatásra éhesen, nagy buzgón kértem ki az 1918 és 1922 közötti jegyzőkönyveket, melyre egy erőteljes "rendben fiatalember, holnap reggelre idehozzuk" volt a válasz. Elkerekedtek a szemeim, de nem volt mit tenni, holnap folytatjuk, amit el sem kezdtünk. Mikor másnap ugyanezzel a felszereléssel megérkeztem, már mindent értettem: a számítógépek világában szocializálódott énem nem is gondolt bele abba, hogy bizony annak idején a jegyzőkönyveket kézzel írták, így elég rémisztőnek hatott a zsúrkocsin tornyosuló aktarengeteg égbemagasodó látványa.
De nem futamodtam meg, és ezt milyen jól tettem, hiszen egyrészről bepillantást nyerhettem abba, hogy mivel foglalkozott ebben az időszakban a városvezetés, másrészről pedig a nehezen olvasható kézírás (gondoljunk bele milyen nehéz lehetett akkoriban a jegyzőkönyvvezető dolga) mögött képet kaphattunk az akkori városatyák habitusáról. Ekkor találtam rá egy bizonyos Bizony Ákos nevű úrra, aki tüzes felszólalásaival igencsak felkeltette az érdeklődésem. Tegye fel a kezét, aki valaha hallotta az ő nevét! Na, ugye. Pedig alább láthatjuk majd, hogy joggal érdemelt volna több figyelmet az utókortól.
Az, hogy a nevét alig ismerjük nem a mi hibánk, ugyanis nagyon kevés olyan dokumentum maradt ránk (a Herman Ottó Múzeumban is csak pár adóigazolást és egy címzett nélküli levelet találunk tőle), ami alapján betekintést nyerhetünk a magánéletébe. Ennek oka, hogy felesége, a festőművész Hosszúfalussy Róza teljes hagyatékát a Magyar Tudományos Akadémiának adományozta. Még elhunyta előtt Dobrossy István megpróbált a hagyaték után kutatni, de sajnos falakba ütközött az MTA kézirattárában, onnan semmi érdemleges információt nem sikerült szereznie. Hogy Bizony Ákos özvegye miért pont az MTA-nak ajándékozta (sőt, 1932-es halálakor, végrendeletében még 10.000 pengőt is adományozott az Akadémiának), arról pontos információval nem rendelkezünk.
Az olvasó itt joggal teheti fel a kérdést, hogy akkor mégis miért írunk egy olyan személyről, akiről szinte alig tudunk valamit? Mert az a kevés is épp elég ahhoz, hogy joggal kiérdemeljen egy portrét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.