2016. április 19., kedd

LÁZÁR JÁNOS NEM A MEGVÁLTÓ KÉT SZÉP SZEMÉÉRT MENT SZEMBE AZ ATYAÚRISTENNEL

24HU-POSZT ITT 
Szerző: Dévai László
2016.04.19.


A miniszter útjai egyre kifürkészhetetlenebbek!
A teljesen értelmetlen vasárnapi boltzár eltörlése 2010 óta már a második olyan eset, amikor az állam kénytelen volt meghátrálni a választókkal szemben. Az első vereséget az internetadó elleni megmozdulás mérte a Fideszre, akkor hamar rájöttek, hogy egyszerű öngyilkosság lenne bevállalni a szavazók szívatását, így az új adónem csak terv maradt. A második buktára, azaz a vasárnapi zárva tartás eltörlésére a bevezetés után közel egy évet kellett várni, mivel ezúttal, az internetadóval ellentétben, sikerült megfelelő ideológiai táptalajt biztosítani ahhoz, hogy ne korbácsolódjon fel a mindent elsöprő népharag.
Az MSZP által nagy nehezen kiharcolt népszavazási kezdeményezés után a kormánynak még lett volna lehetősége, hogy gigakampányba kezdjen a családok, a szabad vasárnap és a templomba járók védelmében, de miután felmérték a helyzetet, rájöttek, hogy azzal, ha felvennék a kesztyűt, maximum csak annyit érnének el, hogy kezet nyújtanának a szocialisták föld alatt fekvő hullájának.
A Fidesz valószínűleg annyira irtózott ettől a gondolattól, hogy inkább saját maguk nyírták ki boltzárat, ami azért így is okozott egy kis zavart a párton belül. A parlamentben megnőtt az egykedvűen lézengő KDNP-s képviselők száma, Balog emberminiszter is szomorkodott kicsit, de az ő álláspontjuk valamelyest érthető, hiszen ők így vagy úgy köthetők az egyházhoz. Az igazi rejtély Lázár János, aki az előbb soroltakhoz hasonlóan, szintén nem örült a törvény visszavonásának, ám az ő motivációja korántsem olyan világos, mint Balogéké.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.