2016. április 19., kedd

MENŐ A NAGYMAMA

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.04.19.


A 21. század megváltoztatta a családon belül a nagymamák szerepét. Fiatalabbak és privilegizált kapcsoltban állnak unokáikkal.

A 21. század nagymamája lépést tart a korral, nyitottabb és inkább rendelkezésre áll, mint a munkájuktól elfoglalt szülők – állapította meg a Le Figaro.

„A nagyanyámmal mindenről tudok beszélni. Nincs tabu, beszélhetek a szerelemről, a hangulataimról, odafigyel arra, amit mondok és ez nagyon fontos számomra”

„Szüleim állandó stresszben vannak a jövőm miatt, az életem, a szerelmeim miatt. A nagyanyám a tapasztalatai alapján nem ilyen nyugtalan, nem kérdezgeti llandóan, hogy mi lesz belőlem 5-10 év múlva” – idéz a lap tinédzserek vallomásaiból.

A pszichológusok szerint a nagymama-unoka kapcsolat megváltozásának egyik oka, hogy a nők ma már éppen úgy dolgoznak, mint a férfiak, nem érnek rá meghallgatni lányaikat, akiknek nagy szükségük lenne erre. A nagymama az, akinek nincs valójában nevelési kompetenciája, ideális helyettesítő, de nem szabad átvennie az anya szerepét...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.