2016. április 18., hétfő

MIÉRT NEM SZERETEM A "SPIRITUALIZMUS" SZÓT?

ATEISTA KLUB
Szerző: Brendel Mátyás
2016.04.18.



Igazából persze nem az fontos, hogy én nem szeretem ezt a szót, hanem az, hogy mi a baj vele. Egész egyszerűen az, hogy ennek a szónak a jelentése még az emberi nyelvek esendőségéhez képest is igen kevésé meghatározott, és sokértelmű, és ezért vissza szoktak vele élni. Az egyik jelentése mindenképpen kapcsolódik a vallásossághoz, a hithez, a transzcendenshez, míg más jelentések nem kapcsolódnak. Ezáltal a hívők eme szóval össze tudják mosni a vallást a nem vallással. Sok olyan pozitív, és fontos jelenséget sajátíthatnak ki maguknak, amely vallás nélkül is létezik, és ezzel akarják alátámasztani a hitüket.
A "spirituális élmény" kifejezést sokszor használják ateisták is, és ekkor nincs köze semmi transzcendenshez. Olyankor szokták ezt a szót elővenni, amikor valakinek emelkedett élménye van, amikor túláradnak az érzelmei. Sokan úgy fogalmaznának, hogy más tudatállapotban vannak, de azt gondolom, ez általában túlzás, hiszen ilyenkor is képesek vagyunk normálisan gondolkodni. Talán sok szokatlan gondolatunk van, talán az érzelmeink túl is csordulnak, de azért ez még nem kontrollálatlan, és tudatunknál vagyunk. A kontroll némi lazulásáról van csupán szó.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.