2016. április 5., kedd

NYÍLT LEVÉL GYURCSÁNY FERENCNEK

TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2016.04.05.


Tisztelt Pártelnök Úr, Kedves Feri!

Alapítottál egy pártot öt évvel ezelőtt, mely az Orbán Rezsim elleni kemény, és elvszerű fellépést tűzte zászlajára. Alaptézise szerint szembenállt a háttérben folyó, párthatárokon átívelő mutyizással, a látszatellenzéki semmittevéssel. Alaphangját Magad adtad meg, mikor kijelentetted: demokrata nem vehet részt abban a parlamenti bohóckodásban, mely csak a diktatúra felé haladó Rezsim demokratának hitelesítéséről szól. Ezzel rengetegen egyet is értettek, értettünk, villámstartot vett a DK, a közélet erkölcsi megújulását sok igaz és értelmes hazafi tekintette szívügyének, és Melléd álltunk.

Ám ahogy az idő telt, úgy lett egyre nyilvánvalóbb az úttévesztésed. Az elvszerű közélet ígérete miatt Hozzád csatlakozók azt vették észre: azt kéred tőlük, hogy azokat támogassák, akiktől Te épp eljöttél, és akikkel szemben új erkölcsi minőséget ígértél. Összefogás összefogás hátán, ami egy országgyűlési választáson még elfogadható volt: tegyünk egy utolsó kísérletet, hátha legyőzhető Orbán, oké. De nagy vereség lett belőle, és rengeteg támogatód fellélegzett: most akkor már az igaz, és egyenes politika következik, indulhatunk. Az EU választás meg is mutatta, hogy az önálló, értékelvű politikának van támogatottsága: a DK meglepetésszerűen jó eredményt ért el önállóan indulva.

Aztán jött az önkormányzati választás, és kiderült: nemcsak azon a néhány helyen fog a DK együttműködni a múlt erőivel, ahol annak értelme van, mert megnyerhetők települések, hanem mindenütt. Egy diktatúrában pedig semmiresejó ellenzéki pozíciókra hajtani, olyanokkal összefogva, akik azokat már addig is korrupcióra használták: kiábrándító tapasztalat. Sokunknak akkor esett le: a korábbi elvszerű politikával megszerzett erkölcsi tőke aprópénzre átváltása folyik éppen, ez pedig mindannak ellentéte, amiért pártot alapítottál, és mindannak, amiért oly sokan támogattunk is ebben...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.