2016. április 26., kedd

POLITIKUSAINK - A MÉRET SZÁMÍT?

KANADAI MAGYAR HÍRLAP
Szerző: Christopher Adam
2016.04.26.

A kanadai National Post című napilap egy tanulságos és egyben szórakoztató grafikát közölt nyomtatott számában, melyben az ország politikai vezetőit hasonlították össze egymással, magasság szerinti alapon. A miniszterelnököt – Justin Trudeau-t – állították sorba a tartományok és területek kormányfőivel. Ebből kiderül, hogy Manitoba újonnan megválasztott konzervatív kormányfője – Brian Pallister – 6 láb és 8 inch magas, így ő a legmagasabb kanadai politikai vezető. Pallister egyébként politikai földrengést okozott Manitobában. A 61 éves jobboldali politikus az április 19-én megrendezett választáson 28 százalékkal verte meg az 1999 óta kormányon lévő baloldali Új Demokrata Pártot (NDP). A tartományi választáson a Progresszív Konzervatívok 53,20 százalékot szereztek, az NDP pedig csak 25,74 százalékot.
Tehát azt már tudjuk, hogy Pallister mindenki felett áll – a szó szoros értelmében! De Kanada miniszterelnöke sem alacsony–róla tudjuk, hogy 6 láb és 2 inch.
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.