2016. április 18., hétfő

SÁPADT KIFLIK BOLTÜNNEPRE

BEKIÁLTÁS BLOG
Szerző: Kabai Domokos Lajos
2016.04.17.


Ilyen sápadt kifliket is rég láttam már!
Ebben a kis boltban mindig kiváló az árú, de ma, a vasárnapi üzletnyitás országos ünnepén szégyenkezve tördelte a kezét a boltos: ilyet hoztak, ő sem érti, miért.
Ez a kis üzlet a tizenkét bünti hónap alatt is nyitva tartott vasárnap. Tehette, hiszen az egyetlen eladó maga a tulaj, s az ő lelki üdvéért nem aggódtak az ájtatosok.
Volt is forgalma szépen az elmúlt időszakban. Ráadásul úgy néz ki, hogy a vasárnapi vásárlók nagy része továbbra is kitart mellette.
Csakhogy a kiflik sápadtak, s ő nem tudja, miért…
– Miért, miért? – tör elő cinikus énem. – Mert azt ugyan a jelek szerint néhány nap alatt meg lehet tenni, hogy a parlamenten átgyűrjenek egy törvénytervezetet, amit a házelnök nyomban szignál és lóhalálában küldet fel a várba a köztársasági elnökhöz, ő pedig kezét-lábát töri, hogy ellenjegyezze, s még a Magyar Közlönybe is berakják szombatig, ami ugye a hatályosulás feltétele, csakhogy a neheze ekkor jön.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.