2016. április 22., péntek

STADIONLÁZ, 1. RÉSZ: EDDIG NEGYVEN MILLIÁRD FORINT KÖZPÉNZ MENT EL AZ ELKÉSZÜLT HÉT STADIONRA

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Csepregi Botond
2016.04.22.



A miniszterelnök nemrég adta át az egyébként tavaly nyáron elkészült szolnoki stadiont. A napi hírek alapján azt hihetnénk, gombamód szaporodnak a futballarénák, pedig a szolnoki mindössze a hetedik befejezett projekt a 2010 óta futó stadionépítések sorában. A stadionláz teljes költsége valóban százmilliárdokban mérhető, az elkészült létesítményekre eddig összesen 42,11 milliárd forint ment el, ebből 40,2 milliárd forint közpénz. Sorra vettük a beruházásokat, és kiszámoltuk, mi mennyi volt. Választ kerestünk arra is, miért pont ezek a beruházások valósultak meg.
„Stadionország”, „ezer stadion országa”, „Stadionland”, „stadionláz” – röpködnek a jelzők az orbáni rendszerrel kritikus sajtóban az elmúlt évek futballstadionos beruházásai kapcsán. Az átláthatatlan rendszer alapján, kétes indokoltsággal és hullámzó intenzitással megvalósuló beruházások közepette a folyamatos csúszások és halasztások miatt a felületes szemlélő hajlamos lehet azt gondolni, már stadionok tucatjai épültek meg Kozármislenytől Balmazújvárosig. Pedig dehogy.

Stadion vagy nem stadion?

Az április eleji szolnoki stadionavató apropóján tegyünk egy kis rendet: összesen hét futballstadion épült fel 2010 óta, időrendben az első Felcsúton, aztán Debrecenben, Ferencvárosban, Gyirmóton, Szolnokon, Mezőkövesden és végül Balmazújvárosban. A végső szám persze ennél sokkal nagyobb lesz, az aktuális tervek szerint összesen 32 stadionberuházás valósul meg 2020-ig. (Az eddigi sok improvizáció alapján ez persze még simán változhat.)

Számításaink szerint a kész stadionok eddig összesen 42,11 milliárd forintba kerültek, ennek 95 százaléka, 40,2 milliárd forint a közpénz.
Ebben a cikkben sorra vesszük, hogyan, milyen forrásokból jött össze a hét stadion; a folyamatban lévő vagy még csak tervezett beruházásokat és azok várható költségeit a következő cikkünkben mutatjuk be. Először is azt kell tisztázni, mit értünk stadionberuházás alatt, és milyen összegekkel számolunk.
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.