2016. április 28., csütörtök

TÖBBET KÖLTENE A KORMÁNY MEGALOMÁN LUXUSRA, MINT KOMPLETTEN AZ EGÉSZSÉGÜGYRE?

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Frankó Provolone
2016.04.28.


Budapesti olimpia, stadionfejlesztés, múzeumi negyed, Liget-projekt, Budavár-rekonstrukció: olyan projektek, amelyekre a kormány kiemelt figyelmet szentel és semmi pénzt sem sajnál. Ezek közül több még csak az előkészítés fázisában van, illetve lehet, hogy végül meg se valósul, vagy éppen hogy már nagyon is valóság. A közös bennük az, hogy a jelenlegi helyzetben teljességgel értelmetlen pénzszórással járó programok. Magyarországon egy felelős kormány ezer fontosabb és égetőbb üggyel tudna foglalkozni azelőtt, hogy ezek egyáltalán szóba kerülhessenek. Persze, ki beszél itt még felelős kormányzásról? Ráadásul ezeknek a megalomán projekteknek közös pontja, hogy nem szűkölködnek a korrupciógyanús elemekben. 

Ha összeszámoljuk, hogy eddig mennyi pénzt költött a kormány a fenti programokra, illetve a jelenlegi tervek szerint mennyi lesz a megvalósításuk ára, hatalmas összeg jön ki: közel 1700 milliárd forint. Természetesen nem lehet elvitatni a beruházások esetleges pozitív hatásait (például az idegenforgalom fellendülése egy sikeres olimpia esetén), de amikor éveken keresztül hatalmas összegeket vettek ki az oktatástól, az egészségügy pedig romokban, egyszerűen érthetetlen, hogy a kormány a nagy ellátórendszerek észszerű átalakítása helyett inkább a fenti gigaberuházásokkal szúrja ki a szemünket. Jelenleg a normális működéshez mintegy 550-600 milliárd forint hiányzik a magyar egészségügyből, így ennek fényében érdemes nézegetni ezt az 1700 milliárdot...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.