2016. május 20., péntek

A KORMÁNY BŰNLAJSTROMA: MENEKÜLTEK, NŐK, ROMÁK, CIVILEK

HELSINKI FIGYELŐ BLOG
Szerző: presshelsinki
2016.05.20.


Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa már 2011-ben számos olyan problémát nevesített, amely visszaköszön idén is. Ismét téma a nők esélyegyenlőségének hiánya, a gyűlölet-bűncselekményekkel és a családon belüli erőszakkal szembeni erőtlen állami kiállás vagy a romák diszkriminációja. Ezzel együtt most már a menekülőkkel szembeni durva állami fellépés számít a legégetőbb hazai emberi jogi problémának. A 221 Magyarországnak címzett ajánlásból 37 foglalkozik a témával.

A magyar sajtóban gyakorlatilag teljesen visszhang nélkül maradt Magyarország emberi jogi helyzetének átfogó, többfordulós vizsgálata az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában. A készülő jelentés vitájára május 4-én került sor. Pedig a Universal Periodic Review (UPR – egyetemes időszakos felülvizsgálat) egy olyan egyedülálló mechanizmus, mely valamennyi ENSZ-tagállam emberi jogi helyzetét áttekinti ötévenként. A felülvizsgálati rendszert a 2006-ban elfogadott reformcsomag részeként vezették be. Egyik ki nem mondott célja annak a gyakori vádnak a kivédése volt, hogy az ENSZ emberi jogi mechanizmusai addig csak néhány, főleg fejlődő ország emberi jogi helyzetét vizsgálják alaposan, a fejlett, nyugati országok gyakran elkerülik az ellenőrzést, pedig ott is akadnak problémák bőven.

Az alapelgondolás nem volt rossz, de a tárgyalások végén egy alaposan felhígított eljárást fogadtak el, amelynek az egyik leggyengébb pontja éppen az, hogy a civil szervezetek nem vehetnek részt közvetlenül az adott ország felülvizsgálatában, nem is intézhetnek közvetlenül kérdéseket a vita során a kormányküldöttségekhez. Álláspontjukat csak írásban fejthetik ki. Ebből az ENSZ Emberi Jogi Főbiztos Hivatala összefoglalót készít, és csak ezt hozzák nyilvánosságra. Viszont ez is erősebb intézményes részvételt biztosít a civileknek, mint bármilyen más nemzetközi eljárás. A
magyar felülvizsgálatban így a Helsinki Bizottság is megfogalmazhatta kritikáit, amely visszaköszönt mind a főbiztosi összefoglalóban, mind a vita során. 

A vizsgálat további alapját a kormány által benyújtott nemzeti jelentés, illetve a többi érdekelt, köztük a nemzeti emberi jogi hivatalok jelentései képezik. Az Emberi Jogi Tanácsban lezajló vita egyik célja éppen az, hogy az kormányok képviselőit szembesítse a civilek kritikájával, illetve hogy emlékeztessen a korábban vállalt kötelezettségekre is. A felülvizsgálat során a kormányt a Trócsányi László igazságügyi miniszter által vezetett küldöttség képviselte...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.