2016. május 17., kedd

A KORMÁNY KIJELÖLTE AZ UTAT, AMIN BUDAPESTNEK HALADNIA KELL

MAGYAR NARANCS - REPUBLIKON BLOG
Szerző: Király Dávid
2016.05.17.


Biztos, hogy Budapest dolga a magyar buszgyártás feltámasztása?

Múlt csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés azért nem döntött, nem dönthetett a sokadik halasztás után sem 110 darab metrópótló busz beszerzéséről, mert a kormány előző nap egy nemzeti autóbusz-gyártási stratégia kidolgozásáról határozott. A stratégia kidolgozása és végrehajtása a kormányszóvivő szerint nem kevesebbet, mint három évet vesz majd igénybe.

A budapesti M3-as metró felújítása a tervek szerint novemberben megkezdődik, három év múlva pedig – ha bejön a városvezetés számítása – már igencsak a végéhez közeledik majd. (2019 őszére, tehát az önkormányzati választásra a teljes felújításnak be kell fejeződnie.) A kormányhatározat és a tervezett buszstratégia ellenére tehát nem a metrópótlás virágoztatja majd fel a nagy múltú, jelenleg azonban alig létező magyarországi buszgyártást.

A főváros vezetése – bőven nem először – mégis alárendelte magát a kormány terveinek. A kormányzat azon törekvése, hogy újra lerakja a magyar iparban és azon belül a járműgyártásban évtizedekig meghatározó autóbuszgyártás alapjait, érthető. (A buszgyártás a magyar ipar sikerágazata volt, még akkor is, ha a múlt század második felében az Ikarus nem piaci versenyben nyerte el a régió vezető autóbuszgyártójának szerepét, hanem egy KGST döntésnek köszönhetően. Ettől függetlenül Magyarország képes volt a világszínvonalú buszgyártásra.)

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.