2016. május 29., vasárnap

A KÖZVÉLEMÉNY SZERINT A GYERMEK ELHANYAGOLÁSA, MEGALÁZÁSA NEM BÁNTALMAZÁS

TABUNYITOGATÓ BLOG
Szerző: Tabunyitogató
2016.05.29.


A Felhőtlen gyermekkor kampányhoz kapcsolódva a Kutatópont Kft. országos reprezentatív kutatást készített a gyermekbántalmazással kapcsolatos hazai attitűdökről. A részleteket Székely Levente, Ph.D., a Kutatópont Kft. kutatási igazgatója ismertette.

A kutató prezentációjából kiderült többek között, hogy a válaszadók 97 %-a szerint szükséges foglakozni Magyarországon a témával és a megkérdezettek 70%-a szerint sok illetve nagyon sok családban fordul elő a gyermekbántalmazás. A fizikai bántalmazást egyöntetűen gyermekbántalmazásnak tartják a válaszadók, hiszen a verést csak a válaszolók 3%-a nem tekinti annak, ugyanakkor az érzelmi bántalmazás vagy elhanyagolás tekintetében már nem ilyen egységes a vélekedés.

A gyermek kigúnyolását, megszégyenítését, valamint az elhanyagolást illetően csak 17, illetve 21 % nem tekintette bántalmazásnak. Ha a szülők közötti veszekedés, esetleg verekedés szemtanúja a gyermek, az 22 % szerint nem meríti ki a bántalmazás kategóriáját, a szeretet megvonása pedig szintén 22 % szerint nem számít annak. Fontos tehát felhívni a figyelmet, hogy az érzelmi bántalmazás és az elhanyagolás is veszélyezteti a gyermekeket...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.