2016. május 22., vasárnap

A SZEGÉNYSÉG NÉPBETEGSÉGGÉ VÁLT

TABUNYITOGATÓ BLOG
Szerző: Kiss Gergely
2016.05.22.


Zajlanak a tárgyalások az új létminimum-számítási modellről. A KSH olyan megoldást szeretne, amely a még kielégítő szükségletek helyett inkább a nyomorszintet mérné - ám elgondolásuk nem mindenkinek tetszik.

Idén a Policy Agenda
készítette el "hiánypótló céllal", a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által 1991 óta alkalmazott módszertan szerinti létminimumérték-számítást - és a szervezet az elkövetkező évekre is számol azzal, hogy e tanulmány megalkotásának feladatait a korábbi eljárás használatával átvállalja a statisztikai hivataltól.

Eközben a KSH idén - a korábbi bejelentésének megfelelően - egy új módszertanra tér át, így aztán nem a megszokott június eleji időpontban, hanem később publikálja majd a 2015-re vonatkozólétminimum-számítását. Még folynak az egyeztetések egyes szakszervezetekkel, várhatóan őszre születik eredmény a kérdésben - mondta a Napi.hu-nak Holka László, a KSH sajtóreferense, aki a tárgyalások állását nem kommentálta.

A KSH mindenképpen változtatni akarja a módszertant, ám az, hogyan fest majd az új eljárás, még nem körvonalazódott - számolt be lapunknak Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. Egyetértett azzal, hogy a mutatószámot az "élethez kell igazítani", azonban a KSH korábbi módszertani ajánlásait nem tartja elfogadhatónak. A Napi.hu kérdésére úgy fogalmazott: olyan mutatószámra van szükségük, amely az alapvető megélhetési költségeket méri, s amelyet az érdekképviseletek a makroszintű bértárgyalásokon kiindulópontként használhatnak. Erre azonban a hivatal által újabban javasolt indikátorok szerinti mérés nem alkalmas.


Amennyiben az egyeztetéseken nem jutnak kielégítő eredményre, akkor a jövőben az öt magyarországi szakszervezeti konföderáció közösen fogja publikálni a létminimumadatokat - a statisztikai hivatallal párhuzamosan. Az eddigi módszert a munkavállalói szervezetek is újragondolnák - például az egykori devizahitelesek adatainak figyelembe vételével -, ám elhibázott lépésnek tartanák a korábbi számítási modellt végleg lesöpörni az asztalról...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.