2016. május 21., szombat

A VÁROS MINDENKIÉ GONDOLATAI A "HAJLÉKTALANÜGYI TEENDŐK 2015" CÍMŰ DOKUMENTUMRÓL

A VÁROS MINDENKIÉ BLOG
Szerző: A Város Mindenkié Csoport
2016.05.21.


Csoportunk sokat foglalkozott a Hajléktalanügyi teendők 2015 című dokumentummal, melynek eredményeképpen szeretnénk közzétenni a dokumentumról kialakult véleményünket, javaslatainkat. Ez a dokumentum tulajdonképpen egy javaslatcsomag, amit a hajléktalan-ellátórendszer különböző képviselői fogalmaztak meg annak érdekében, hogy
a döntéshozók és a szociális szakemberek számára támpontokat nyújtsanak ahhoz, hogy milyen változtatásokra lenne szükség a hajléktalanellátó rendszer átalakításához:

A dokumentum felépítése

A dokumentum három elkülöníthető részre osztható. Az első részben a fedél nélküli, közterületen élő emberekkel foglalkoznak a szerzők és a teendőket az utcán élő emberek különböző csoportjai szerint, valamint a felelősségi szintek szerint – szolgáltatók, önkormányzat, ágazati irányítás, kormányzat – fogalmazzák meg. A második részben a hajléktalanellátó intézményekre koncentrálnak, a teendőket főbb szükséglet-típusok szerint – mint pl. lakhatási-szükséglettel rendelkezdők segítése – és ellátási típusokként fogalmazzák meg. A harmadik részben további teendőket fogalmaznak meg, melyek a hajléktalanság kezelését, csökkenését szolgálhatnák. A dokumentum szerzői ide sorolják az olyan szabályozási feladatokat, mint például a lakástörvény változtatásai, az állami és önkormányzati bérlakások esetében a lakbérek megállapítási rendjének újraszabályozása és a lakcím nyilvántartásra vonatkozó szabályozás teljes felülvizsgálata. A szabályozási feladatokon túl a dokumentum szerzői új ellátási formákat is javasolnak, mint például a „Szociális lakásotthon”; új szabályzókat, mint a „Biztonságos bérlet” rendszere és a bérbeadást ösztönző adók; valamint az olyan új szervezeti formákat, mint a „Szociális lakásügynökség” létrehozása.

Noha az utóbb felsorolt javaslatokat a Város Mindenkié csoport örömmel olvasta és véleményünk sok esetben egyezett a szerzőkével (
az AVM megoldási javaslatairól részletesen itt lehet olvasni), vannak a dokumentumban olyan javaslatok is, melyek kérdéseket vetettek fel bennünk, és vannak olyanok is, melyekkel kifejezetten ellentétes álláspontot képviselünk. A dokumentumot tagjainkkal közösen átolvastuk és több beszélgetést is szerveztünk köré, melyek utolsó két alkalmára a dokumentum szerzőit is meghívtuk, akik közül ketten – Győri Péter és Maróthy Márta – elfogadták meghívásunkat. A dokumentum olvasása után, és a beszélgetéseket követően kialakult álláspontunkat az alábbiakban foglaljuk össze:

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.