2016. május 2., hétfő

DOLGOZÓ ANYÁK FEKETE NAPJA

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.05.01.


Hét évente egyszer ér össze a májusi ünnepkör két pontja a magyar valóság sötét apokalipszisében, amikor május elseje vasárnapra esik, május első vasárnapjára, anyák napjára. Azért sötét és apokaliptikus tér, mert nem beszélünk máskor arról a kiszolgáltatottságról, amit a magyar társadalomban a gyereküket egyedül nevelő, dolgozó anyáknak meg kell élniük. Vagyis beszélünk néhanapján, de konkrét cselekvés sosem jön.

Pár hete az LMP nyújtott be egy módosító-javaslatot arról, hogy az egyedülálló szülővel rendelkező családokat jobban segítse meg a magyar állam, az egyik pont az volt, hogy kaphassanak előnyt a bölcsődei és óvodai helyeknél, de a Fidesz azzal az elképesztő indokkal söpörte ezt le, hogy emiatt majd papíron elválnak a szülők, hogy visszaéljenek a lehetőséggel.

Pedig ma Magyarországon az egyszülős családok számára halmozott veszélyt jelent a szegénység, és ez nem véletlen...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.