2016. május 3., kedd

GYÖNGYÖSPATA PER: AZ ALAPJOGI BÍRÁSKODÁSTÓL AZ ALAPJOGOK KIFORDÍTÁSIG I. RÉSZ

A TASZ JELENTI BLOG
Szerző: Jovánovics Eszter
2016.05.03.

Blogsorozatunkban a 2011-es gyöngyöspatai események kapcsán a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ellen megindított közérdekű perünkben született első- és másodfokú bírósági ítéleteket hasonlítjuk össze. A két ítélet az alapjogi bíráskodás szempontjából szöges ellentétben áll egymással. Nagy a tétje a Kúria felülvizsgálati eljárásának: eldől, hogy kitart-e a magyar igazságszolgáltatás a Gárda-ítélettel megalapozott irány mellett, vagy teljesen letér a rasszista megfélemlítéssel szembeni jogvédelem útjáról.

Háromrészes blogsorozatunkat rendhagyó módon elsősorban a szakmának szánjuk. A jogias nyelvezet persze ne tántorítson el senkit: azoknak is átláthatóan és strukturáltan érvelünk a posztokban, akik nem szoktak jogi szöveget olvasni. Az elsőfokú ítéletről itt írtunk közérthetően, a másodfokúról pedig az abcúg-on megjelent cikket olvashatják a laikus érdeklődők. Szintén ajánljuk az abcúg helyszíni riportját, amit a másodfokú ítélet után készítettek Gyöngyöspatán. 
 
A per összefoglalása 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.