2016. május 14., szombat

KATINKA MÁR BAJNOK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2016.05.13.


Hosszú Katinka nem akart semmit, csak úszni. Azt szerette volna, ha normálisak lennének a körülmények és békén hagyják. Nem akart forradalmat, amikor eltépte az úszószövetség szerződését, csak természetesen reagált. Olyan választ adott rá, amilyet az ilyen ajánlatra adni lehet. Számára ez ösztönös, természetes reakció volt.

Akaratán kívül mégis egyfajta morális forradalmat indított el. A fellépése nyomán került a figyelem középpontjába Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya, aki eljátszott egy lemondást, hogy mártírt csináljon magából és lejárassa Hosszú Katinkát. Az egész színjáték meglehetősen ízléstelen és visszataszító volt, amire Katinka megint jól reagált. Nem állt vele szóba többet.

Ennek következménye lett, hogy valaki elővette Kiss László sokak által ismert erőszakolós ügyét, amelynek a végét ismerjük. Hiába volt a sok hazudozás, tagadás, Magyarországon hosszú idő óta először győzött a jó. Ehhez kellett még egy morális ember, Takáts Zsuzsa, aki az uszodai megerőszakoltak közül egyedül állt ki az igazáért, vállalva minden következményt, majd másodszor is kiállt, amikor látta, hogy hazudnak az elkövetők és a támogatóik.

Ennek eredménye mégiscsak morális forradalom lett, amely helyreállította valamiképp a nők tiszteletét és becsületét, a nemi erőszak társadalmi megítélését, az embereknek a jóba és az igazba vetett hitét. A megtaposott és megerőszakolt magyar világ szimbóluma lett Katinka és Zsuzsa, akik felvillantották a morális győzelem lehetőségét, s a hitet, hogy érdemes elveket követni, nem megalkudni, nem beállni, nem engedni, hanem kitartani, és jellemesnek lenni, az igazság útján járni. Érdemes nem a pénzt és az anyagi javakat választani, mert fontosabb a szabadság és az emberi méltóság...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.