2016. május 9., hétfő

KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS KONTRA VÁLASZTÁSOK: NYÍILLIK AZ OLLÓ

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző Trobitás Alfréd
2016.05.09.


Többször értekeztünk már a parlamenti és önkormányzati ciklusok közben tartott választások fontosságáról. Sok elemző kételkedik abban, hogy komoly jelentőséggel bírhat, ha egy kisvárosban vagy országgyűlési egyéni körzetben valamelyik politikai erő látványos győzelmet arat a másik felett. Abban nyilván igazuk van, hogy az alacsony részvétel és a kisebb tét olykor súlytalanná tesz egy ilyen vetélkedést, ám a tendenciákra érdemes odafigyelni. Márpedig a tendenciák azt jelzik, hogy a felmérések elmélete és a választások gyakorlata messze nincs összhangban.

Ez a tendencia elég hosszan és élesen kezd kirajzolódni. Amíg a közvélemény-kutatók alig hullámzó fideszes dominanciát mutatnak ki évek óta, addig az időközi választásokon (néhány egészen komoly téttel bírón is) rendre büntetik a szavazók a kormányzó pártot. A mostani hétvégén kilenc időközi választást tartottak, melyek közül négynek volt komolyabb tétje. A kormánypárt részéről már az nagy dolog, hogy Abádszalókon Balogh Gyulát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották polgármesternek, és Pakson meg tudták szerezni azt a mandátumot, melyet 2014-ben elbuktak, igaz nem az MSZP ellenében. Rossz hír viszont a Fidesz számára, hogy a szocialisták nagyon megerősödtek a körzetben, legutóbb ugyanis 6,8 százalékot szereztek, most 37-et, és a Jobbikot is jócskán megelőzték...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.