2016. május 24., kedd

NEM STRÓMAN, CSAK A SZERENCSE ÉS A JÓISTEN SEGÍTI - MÉSZÁROS LŐRINC

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.05.24.


Mészáros Lőrinc, az ország legsikeresebb gázszerelője, 2011-től Felcsút polgármestere, ma már a leggazdagabb magyarok egyike. Sikereivel nem büszkélkedik, pedig az bizony akad szép számmal: az állami megrendeléseknek és befolyásos barátainak köszönhetően sorra nyeri a közbeszerzéseket, rendre gyarapodik földbirtoka nem kis területekkel. Egy év alatt 15,4 milliárd forinttal növelte vagyonát, ami mára 23,8 milliárd forintra hízott. Ám elmondása szerint vagyonát sikeres vállalkozásának köszönheti, nem pedig a Fidesz-kormányoknak.

Mészáros már 1991-ben vagyonosnak tartotta magát saját vállalkozása révén, így a felcsúti focit is tudta támogatni már akkoriban is – igaz, jóval szerényebb összeggel, mint ma. Így Orbán Viktor egykori iskolatársa nyilván örül annak, hogy egy 1800 lelkes falu – szülőfaluja, Felcsút, amelynek ma már polgármestere is - egy 4000 fős stadionnal gazdagodott, amely nagyrészt társasági adóból, tehát közpénzből épült. Az már csak ráadás, hogy a stadion építtetője is az ő cége volt.

Mészáros Lőrincznek úgy tűnik, hogy bejött az élet – ugyanis idén a 100 leggazdagabb magyar között 31.-ként tartják számon. Korábban is szerepelt már ezen a listán: 2014-ben akkori 7,7 milliárd forintjával csak a 85. helyet, tavaly pedig 8,4 milliárdos vagyonával a 86. helyet tudta bezsebelni. Az idei teljesítményhez valószínűleg az segítette hozzá, hogy egy év alatt 15,4 milliárd forinttal növelte vagyonát, ami mára 23,8 milliárd forint...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.