2016. május 12., csütörtök

NÉMI ERŐSZAK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2016.05.12.


2010 óta a Kiss László-ügy a magyar társadalom első pozitív megnyilvánulása. Az első alkalom a morális megújulásra, az önbecsülés és az önérzet visszaszerzésére. Az emberek többsége elítélte a nemi erőszakot. Az össznemzeti felháborodás hosszú idő után állította újra igaz ügy mellé a magyarokat, és ez valóságos katarzist eredményezett. Embernek érezhették végre magukat.

Ebbe az érzésbe kellene belekapaszkodni, s megérteni, hogy az Orbán-rendszer 2010 óta ugyanazt az erőszakot követi el naponta a magyarok ellen, amit Kiss és társai tettek az uszodában a kiszolgáltatott, vézna, 18 éves lánnyal. Ugyanúgy kellene reagálni erre az erőszakra, ahogy Takáts Zsuzsanna megerőszakolására reagáltak. Ugyanaz a felháborodás morális megtisztulást eredményezne, és az erőszakolók ellen erőt adna, akik a végén vereséget szenvednének. Takáts Zsuzsa, a megerőszakolt vézna lány, 55 évvel később térdre kényszerítette az egész mocskos magyar maffiavilágot.
 
Orbán becsapta a magyarokat, ahogy becsapták a lányt, amikor becsalták a szobába. Erőfölényüket kihasználva leteperték, megalázták, megerőszakolták a népet. Befogták a száját, letépték a ruháját, lefogták a kezét és a lábát, erőszakot tettek rajta. Elvették a becsületét, a tisztességét, a jó hírét, a szabadságát. Élvezeti tárgyukká tették a népet. Megbecstelenítették és megfosztották emberi méltóságától. A mai Kiss Lászlót Orbán Viktornak hívják. Ő a fehérvári huszár, aki ezt a népet meghágta...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.