2016. május 23., hétfő

ÖNGONDOSKODÁS, DE SZÓ SZERINT - FIDESZES POLITIKUS EGYMILLIÁRDOS "PROGRAMJA" DÉL-BÉKÉSBEN

MAGYAR NARANCS - KIS.MAGYARORSZÁG BLOG
Szerző: Nagy Gergely Miklós, Szalvkovits
2016.5.23.


Egy olyan súlyosan veszteséges programra szórt el csaknem egymilliárd forintot a magyar állam, amelyből a legnagyobb haszna az ötletgazda Simonka Györgyhöz köthető cégeknek és személyeknek lett. A politikus „sofőrje” újra képben!

Még a sokat látott NER-hez képest is szokatlan mutatvánnyal rukkolt elő pár hete Simonka György. A dél-békési fideszes képviselőnek több ízben is sikerült megidéznie az ’50-es éveket, amikor a maga által grundolt, egymilliárd forintos ún. pilotprogram záróeseményéről saját falujában, az aprócska, ámde számos állami támogatást elnyerő Pusztaottlakán önmagát idézve ő maga tudósított – természetesen dicshimnuszokat zengve. Az MTI-ben nincs nyoma tudósításnak a március 4-i eseményről, de kisebb portálokon sem láttuk nyomát, hogy az állítólag „döbbenetesen sikeres”, a Belügyminisztérium (BM) finanszírozásával megvalósult majd’ egyéves program summázó eseményét újságírók is látogatták volna. Pedig akár diadalmenetnek is lehetne beállítani a programot – már ha Simonka szavaira hagyatkozunk. „Sok tanulmány készült arról, hogyan lehetne visszaállítani Magyarországon a háztáji gazdálkodást. Mi azt a feladatot tűztük ki célul, hogy nemcsak kitaláljuk, hogyan lehet háztáji gazdaságot létrehozni, hanem elkezdünk tenni érte. (…) Ezzel olyan dolgot valósított meg ez a tizenkilenc település, amire Magyarországon ezelőtt még nem volt példa – emeltem ki.” (Sic!) A saját honlapján közzétett tájékoztatóban nem szerénykedett Simonka, jóllehet a Narancs információi szerint a program résztvevői közül már nem lehetett mindenki ott a záró pillanatokban annak köszönhetően, hogy ők már rég nem voltak „elájulva” a Simonka-projekttől. Ráadásul a Narancs számításai éppen ellentétes eredményt mutatnak, mint Simonka minősítései, így nem is igen találunk magyarázatot arra, hogy mi értelme volt az egész tevékenységnek – leszámítva persze a Simonka-közeli tényezők jelentős közbeszerzési sikerét...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.