2016. május 27., péntek

ORBÁN ŐSZÖDI BESZÉDE

MOST & ITT BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2016.05.27.


Most mit vagytok úgy oda, miért néztek rám, mint borjú az újkapura? Buta, kifejezéstelen tekintettel. Úgy tesztek, mintha nem tudtátok volna, hogy mi lesz. Mitől vagytok kiakadva? Miért tesztek úgy, mintha nem tudtátok volna?

Munkát vállaltatok egy kuplerájban és nem sejtettétek, hogy mi lesz a dolgotok?

Lehetett tudni, nem rejtettem véka alá soha.

Na jó, nem mindig mondtam meg nyíltan. Nem akartam szájbarágós lenni, gondoltam, meghagyok nektek egy kis intellektuális kihívást. Mert azt hittem, hogy negyven év egypártrendszer után képesek vagytok megfejteni a kódolt üzeneteket. Tudtok a sorok között olvasni, ismeritek a szavak valódi jelentését, és a testbeszéd értelmezése sem idegen tőletek.

Tudtátok, hogy mi vár rátok.

Néhány évvel ezelőtt jobb társaságban kiröhögték, aki azt mondta, hogy visszahozom nektek Horthyt. Államosítok mindent, látástól vakolásig, és csak kevesek kiváltsága lesz a tájékozódás.

Hogy a papok befészkelik magukat az iskolákba, a családokba, a hálószobákba.

Kinek a pap, kinek a paplan.

Stadion és kisvasút lesz oktatás és egészségügy helyett.

Kiröhögtétek, aki ezt mondta, hülyének hittétek. Vagy, ha nem röhögtetek rajta, akkor bérrettegőnek neveztétek.

Legalább magatoknak ne hazudjatok, aranycsibéim! Ti tényleg nem tudtátok, hogy lebontom a jogállamot, és sóval hintem be a helyét?

Nem kellett professzornak lenni hozzá, hogy valaki megértse, filozófusnak sem...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.