2016. május 30., hétfő

ÖSSZEOMLÓ NYUGDÍJRENDSZER - KI FOGJA FINANSZÍROZNI A NYUGDÍJKIADÁSOKAT?

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.05.30.


2010 óta a kormány jelentősen növelte a nyugdíjkiadásokat, a legtöbb évben infláció feletti emelést hajtott végre. 2010 és 2015 között az átlag öregségi nyugdíjak 26 százalékkal emelkedtek, reálértéken számolva pedig 6,5 százalék volt a növekedés mértéke.

Fidesz szerint ezzel visszaadták a Bajnai-kormány által elvett 13. havi nyugdíjakat, valójában azonban arról van szó, hogy sem a Magyar Nemzeti Bank, sem a magyar kormány nem tudott jó előrejelzést adni az infláció mértékéről, és 2013-15 között a tényleges infláció jóval a várható infláció alatt volt. Röviden összefoglalva, nem tudatos emelésről van szó.

A nyugdíjemeléseknek köszönhetően csökkent a szegénységben élő nyugdíjasok aránya, összességében azonban még mindig elmondható, hogy a nyugdíjrendszer továbbra is
aránytalan, mivel nagyon kevesen nagyon sokat kapnak, még sokan relatíve még mindig nagyon keveset...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.