2016. május 22., vasárnap

OSZTOGASSUNK MUNKAMENTES INGYENPÉNZT? - AZ ELLENZÉK NEM KÉR A PM HÚGYMELEG DEMAGÓGIÁJÁBÓL

NYUGATI FÉNY BLOG
Szerző: Első Kézből
2016.05.21.


Amikor a Kétfarkú Kutya Párt kitalálta, hogy ingyensört ígér a szavazóinak, még nem sejthettük, hogy lesznek majd, akik komolyan veszik a zseniális demagógia-paródiát.

A magukat „újbaloldalinak” becéző kommunisták legújabb kattanása, hogy az állam osztogasson mindenkinek munkamentes alapfizetést, mert az szerintük alanyi jogon, úgymond a létezés okán jár.

Persze nincs új a nap alatt: a más emberek pénzének osztogatására a kommunistáknak mindig is megvoltak a „lehengerlő” érveik - és történelmi kortól függően fegyverrel, gyújtó hangú szónoklatokkal, vagy "csak" érzelmi zsarolással igyekeztek is megvalósítani utópisztikus rémálmukat.

Magyarországon a munkamentes alapfizetéssel eddig csak a PM nevű törpepárt (támogatottság: 0%) kampányolt. Ami érthető: minél kisebb egy párt, annál nagyobbat kell lódítania, hogy felhívja magára a figyelmet.

Ám a napokban Tóbiás József (névleg a legnagyobb demokratikus ellenzéki párt vezetője) is felült a dilivonatra, ami mindenképp új helyzetet teremtett. Tóbiás ráadásul az MSZP alapítványának konferenciáján magasztalta az ötletet - tehát nem egy kósza riporteri kérdésre adott válaszról, hanem tudatos politikai húzásról van szó.

Hogy a munkamentes alapfizetés miért veszélyes szélhámosság és miért gazdasági zsákutca, azt a közeljövőben több cikkben is ki fogjuk fejteni itt a Nyugati Fényen.

Most viszont tudni akartuk, hányadán állunk, ezért körbetelefonáltuk a demokratikus ellenzéki pártokat: valljanak színt az ingyenpénz dolgában:

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.