2016. május 2., hétfő

PÁNCÉLOSOK GYÁRTÁSA

LAZARBIBI HONLAPJA
Szerző: Germuska Pál
2016.05.02.


Páncélozott járművek gyártása Magyarországon a szocialista érában
A D-442 felderítő úszó gépjármű (FUG)

A haditechnikai célú beruházások közül az egyik legnagyobb volt az 1960-as években, ráadásul nem licenctermékről, hanem hazai fejlesztésű eszközről van szó, amelyet exportáltunk is, és aminek a gyártása másfél évtizedig önmagában jelentősen befolyásolta a haditechnikai termelés szerkezetét.

A KGST hadiipari szakosítási megállapodásokban már 1958-tól szerepelt, hogy Magyarország is gyártani fog kerekes páncélozott járműveket. Előbb a BTR-ek, majd a BRDM felderítő jármű licencének átvétele merült fel. 1961 áprilisában mégis olyan döntés született, hogy saját konstrukciójú járművet készít a hazai ipar. A KGM (Középgépipari Minisztérium) miniszteri értekezlete 1961. április 26-án az Autó- és Traktoripari Igazgatóságot bízta meg „kétéltű páncélozott összkerék-meghajtású felderítő gépjármű” konstrukciós és szerkesztési munkálataival, a Haditechnikai Intézet elvi irányítása mellett. Az Országos Tervhivatal és a Hadi-technikai Intézet megbízottainak bevonásával, Korponai Gyula iparági főmérnök vezetésével bizottságot hívtak életre, amelynek részletes javaslatot kellett kidolgoznia a jármű gyártására.



ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.