2016. május 8., vasárnap

UNORTODOX FAGYLALTNYALÓ - KRAJCÁR CSILLOG, NEM PISZTÁCIA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2016.05.08.


Matolcsy Györgyöt feljelentették legújabb unortodox ámokfutása miatt, amely abban manifesztálódott, hogy ide, s tova, és pláne uszkve mintegy kétszázötven milliárdnyi forintot szabadított meg közpénz jellegétől. Az ügyészség nagyon serény volt, és három nap alatt söpörte félre a beadványt azzal az indokkal, hogy nem elég konkrét.

Az ügyészég ezek szerint nem olvas újságot, és nem tanulmányozza az internetet, amely csak ezzel volt tele színéről és visszájáról is. Lehet, ez csak önvédelmi reflex a részéről, és házelnök úr próféciájának dőltek be csupán, amely szerint a világháló az maga Belzebub, és a demokrácia egyetlen ellenfele minálunk. Ezt bírta mondani, s ha ő ezt kijelenti, akkor úgy is van.

Vagy azért nem vizsgálja a bűnök üldözője bankelnök úr szöszmötölését, mert nincs rajta sapka, vagy, mert van. Esetleg az teszi érinthetetlenné, hogy piros folt van a valagán, ezt a titkot már sohasem tudjuk meg, ahogyan a posta meg más cégek pénzügyeit sem. Ez is jellemző a helyre, ahol élünk. Viszont Matolcsy egy unikum.
 
Könyveket ír, és könyveket írat, sőt, róla is születik pár ívnyi dicsőítés. Ezeket bankelnök úr gálánsan finanszírozza. Aztán, amikor a művek megszületnek, akkor abból a pénzből, amelyet az alapítványoknak utalt, azok fölvásárolják a bestsellereket, amelyeket abból írtak, amiket az alapítványoknak utalt. Tiszta haszon...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.