2016. május 22., vasárnap

ZSAROLÁSHOZ ÉS PÉNZSZERZÉSHEZ HASZNÁLJÁK A MIGRÁNSOKAT

DANUBE INSTITUTE BLOG
Szerző: Árpási Botond
2016.05.22.


A török-uniós megállapodás bizonyítja, hogy a menekültek értékes fizetőeszközként szolgálhatnak: védelmet nyújtanak a külföldi kritikák ellen, felelőssé tehetők az ország belső problémáiért, valamint előnyös alkupozíciót jelentenek. Globális szintű szemléletváltásra van szükség, különben minden, a menekültkérdés megoldására irányuló próbálkozás „árveréshez” vezet, írja Ben Rawlence a The New York Times honlapján megjelent elemzésében.

Az Európai Unió és Törökország által márciusban kötött egyezség alapján az európai integráció 3 milliárd eurót fizet Ankarának, amit a török vezetés a menekülttáborok fenntartására és továbbiak építésére köteles fordítani. A világ országai aggódva figyelik a nehezen megszületett alku nem várt negatív hatásait, olvasható az elemzésben.

Nigéria több mint egymilliárd eurót követel Brüsszeltől, hogy megállíthassa a Líbián keresztül a Földközi-tengerhez vonuló migránsokat. Múlt héten a kenyai kormány bejelentette, hogy a világ legnagyobb menekülttáborát tervezi bezárni, amivel a szíriaiaknak hátat fordító Unió példáját követi abból a célból, hogy közel hatszázezer szomáliai menekültet kényszerítsen vissza Szomáliába...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.