2016. június 27., hétfő

A LISSZABONI SZERZŐDÉS ÉS A BRIT NÉPSZAVAZÁS

ARMAGEDDON NYOMÁBAN BLOG
Szerző: Andre Lewoa
2016.06.26.


A foci EB-n kívül a brit népszavazás az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó nyári esemény az Európai Unió, egészen pontosan a Lisszaboni Szerződés szerinti EU rövid "életében" (eddig), mert a Lisszaboni EU még létezik és a kezdetektől fogva gyenge, fondorlatosan létrehozott, de igen ingatag, hazugságokra épített lábain rogyadozik. A "Szerződést", mint tudjuk, 2009. október 31-én ratifikáltál, több ország, a nemzetközi jog szerint érvénytelen hozzájárulási szándéknyilatkozata alapján és 2009, december 1-el léptették hatályba(?), lévén törvénytelen, erőszakkal kicsikart és csalások sorozatával megkötött olyan egyezmény, amely ugyan látszólag tükrözte Európa lakosságának szándékait, de nem mutatta meg tervezői, létrehozói aljas hátsó gondolatait, a cionista világhatalom terveit.

2010-ben az uniós, senki által meg nem szavazott és meg nem választott irányítás, illetve a saját beépített embereikkel hatalomba és "sérthetetlenségbe emelt" vezetőik kiutat ígértek a 2008-2009-ben mesterségesen, alaposan előkészítve és végrehajtva "művi úton létrehozott" pénzügyi válságból, melynek értelmi szerzője és haszonélvezője ugyanaz a bankárkaszt, amelyik az elmúlt 500 év elhazudott "történelmének" minden konfrontációs eseményét okozta. 1953-ig akadozott a "terv" végrehajtása, de Sztálin likvidálása megnyitotta az utat a korábban eltervezett folyamatok végrehajtása előtt, melynek sarokpontjai egyikeként Európa elfoglalása, leigázása és gyarmati sorba taszítása is szerepelt...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.