2016. június 3., péntek

ADOPTÁLÁS? ÖRÖKBEFOGADÁS? I.

SZÜL(ET)ÉSMESE BLOG
Szerző: CsLKati
2016.06.02.


Vannak helyzetek, amikor egy kisbabát, kisebb vagy nagyobb gyermeket nem tudja felnevelni a saját szülője, szülei.

Szavaink, szójárásaink nagyban befolyásolják a cselekedeteinket. Úgy is formálnak, hogy nem vagyunk ennek tudatában, egyszerűen csak benne élünk és történik velünk.

Ha szembenézünk velük, megváltozhat a körülöttünk levő és a bennünk, hozzá kapcsolódó automatizmus.

Kezdjük a magyar nyelvvel és a hozzá tartozókkal:

A magyar nyelv szeparál. Elválaszt és a folyamatokat elaprózza. Ebből arra következtetünk, hogy ez csak így működhet, ez így van rendjén, senkinek semmi köze a másikhoz. Nagyon mélyen beivódott normák ezek, amik attól, hogy mindenki ezt használja, még nem biztos, hogy szolgálják a benne lévőket. Érdemes megvizsgálni és ha szükséges, felülírni. Most egyelőre csak a szavakat és a rájuk rakódottakat vizsgálom, leginkább azt, ahogy a közbeszédben halljuk és amit munkám során tapasztaltam. Most csak a nyelvi tartalommal foglalkozom, és igyekszem felhívni a figyelmet arra, hogy van lehetőség változtatni szavainkon, amik meghatározzák a gondolkodásunkat...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.