2016. június 24., péntek

BREXIT: A BRIT PÁVATÁNC VÉGE

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.06.24.


Furcsa érzés azzal szembesülni, hogy Orbán Viktor a britek uniós tagsága mellett kampányolt, és vesztett. A magyar miniszterelnök ugyanis az elmúlt hat esztendőben látszólag szinte mindent megtett azért, hogy szétforgácsolja azt az amúgy is gyengécske egységet, melyet lényegében csak a tagok számára biztosított gazdasági előnyök tartottak egyben. A britek kilépése azt a tényt égeti az agyunkba, hogy nincs egységes európai ideológia, ezért a nemzeti kormányok többsége Orbán Viktorhoz hasonlóan csak arra használta az EU-t, hogy pávatánccal csalja ki magának a gazdasági előnyöket, majd ugyanezzel a lendülettel szítsa fel a nemzeti érzelmeket Brüsszel ellen. David Cameron ráfizetett erre a mesterkedésre.

Az igazság pillanata érkezett el a brit népszavazással Európába. Mivel a britek úgy döntenek, hogy kihúzzák a lábukat a közös Európából, megfordulhat az a több évtizedes trend, melyben az öreg kontinens országai a közös akol melegére vágyva befelé igyekeztek, ehelyett most inkább a kívülállás ridegségét venné magára egy olyan állam, amely gazdaságilag sokat nyert, érzelmileg viszont sokat veszített a tagsággal. Az unió működése rendkívül bonyolult, ezért finoman szólva sem könnyen követhető hatásokat váltott ki az érintett országok politikusaiból és polgáraiból a kontinenshez való szoros kötődés élménye. Nehéz például megítélni, hogy a munkaerő szabad áramlásával mennyit nyertek a gazdagabb tagországok, és mennyit buktak a szegényebbek, ám az biztos, hogy mindkét régió vegyes érzelmekkel viszonyul az unión belüli szabad munkavállalás kérdéséhez...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.